Méhekkel a fenntarthatóságért – a könyvtárban is

Méhekkel a fenntarthatóságért – a könyvtárban is

2020. február 23. 12:00

Albert Einsteinnek tulajdonítják azt a mondást, hogy ha kipusztulnak a méhek, az emberiség mindössze négy évvel élné túl az eltűnésüket. Ezek az állatok az ökoszisztémában és a mezőgazdaságban is kulcsszerepet játszanak, nem csoda, ha a fenntartható fejlődés eszméje és a zöld mezőgazdaság kiemelten fontosnak tartja a különböző méhfajok és élőhelyük védelmét.

Az Egyesült Államokban néhány éve merült fel az ötlet, hogy többféle könyvtártípusba is méhek „költözzenek”. A szükséges engedélyek beszerzése mellett fel kell hívni a figyelmet az allergiás reakciók veszélyeire – ezzel együtt a kezdeményezések több szempontból is sikeresnek bizonyultak. A New York állami Niskayuna High School 2016-ban telepített megfigyelhető méhkaptárat az iskolai könyvtárba, információs sarkot alakítva ki a méhekről szóló könyvekkel és poszterekkel. A diákok nemcsak természetismeret-órákon látogatják a kaptárat, hanem a tanórai kereteken kívül is szeretik figyelni az állatok nyüzsgését, többen segédkeznek is a kaptár gondozásában. A nagy érdeklődésre való tekintettel méhészszakkör is indult.

A coloradói Boulder Public Library, illetve a kaliforniai Redwood City Public Library a tetőiken állított fel méhkaptárakat 2016-ban, illetve 2018-ban. A kaptárak gondozását vállaló helyi méhészekkel vagy méhészegyesületeken kívül e könyvtárak olyan civil tudományos projektekkel is együttműködnek, amelyek az őshonos méhfajokat kutatják. A méhekkel kapcsolatos könyvtári ismeretterjesztés több csatornán is megvalósul, így például a lakosságot „méhbarát” kertek és rovarházak kialakítására buzdítják, vagy éppen élő webkamerás közvetítést sugároznak a kaptárakról a könyvtár közösségi oldalán. Hűen a zöld könyvtári eszmeiséghez, a méhek részben a könyvtár közösségi kertjében gyűjtik a virágport, mézüket pedig a könyvtár kávézója használja fel, illetve a helyi könyvtárbarátok köre árusítja.

Ugyan nem mindenki fog méhészkedésbe, aki a könyvtárban megismerkedik a méhekkel, de az emberek a különböző foglalkozások és rendezvények hatására mindenképpen tudatosabban állnak hozzá a környezetvédelem napjainkban egyre égetőbb kérdéséhez.

 

Tetszett ez a hír? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Feliratkozom


Kérdezd
a könyvtárost!