A Genius Savariensis Alapítvány 2013 őszén indította útjára Genius Savariensis Szabadegyetem elnevezésű programját. Az alapítvány célként fogalmazta meg az élethosszig tartó tanulás támogatását, az önképzés segítését. A szabadegyetem és a Berzsenyi Dániel Könyvtár együttműködése 2019-ben kezdődött, amikor a kurzus a könyvtárban talált állandó helyszínt a programok megvalósításához. A pandémia miatt újragondolt előadássorozatot élőben, streamelve tettük közzé Facebook-oldalunkon, 2021. február 25-én indítottuk el Fűzfa Balázs irodalomtörténésszel. 2007-ben ő volt az elindítója a 12 legszebb magyar vers elnevezésű nemzetközi projektnek.
Első alkalommal az irodalomtörténész „Égve hagytad a folyosón a villanyt” címmel Pilinszky János költészetébe avatta be az online eseményhez csatlakozókat. Szabó Endre sárvári tanár 1979-ben készített Pilinszky felvételeinek meghallgatásával és Törőcsik Mari színésznőnek a költővel kapcsolatos visszaemlékezésével ért véget az irodalmi est. „Az ő személyes jelenléte az, ami igazán meghatározó volt és ez így lenne akkor is, ha egyetlen sort sem olvastam volna tőle. … Akkor volt a legelementárisabb, amikor önmagát mesélte.”
https://www.facebook.com/163937170410311/videos/122382596472753
Második alkalommal a téma Arany János Szondi két apródja című balladája volt. Az előadás arra a kérdésre próbált válasz adni, hogy miért mondhatjuk Arany Jánost a világ legnagyobb költőjének, miért gondolkodhatunk róla úgy, hogy valamiben ő alkotta a legnagyobbat. A verset Szabó Tibor Jászai Mari-díjas színművész tolmácsolásában hallhatták a „vonalban lévők”.
https://www.facebook.com/163937170410311/videos/420054862426896
A harmadik alkalom Google és Magoogle fia vagyok én címmel Ady Endre modernségéről szólt, a költő nyelvi leleményeit mutatta be. Az irodalomtörténeti előadás vendége Jordán Tamás színművész volt, a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapítója, egykori igazgatója.
https://www.facebook.com/163937170410311/videos/124438822970222
A magyar költészet napja alkalmából József Attila világába nyertek bepillantást a résztvevők. A [„Kóróval jöttél, nem virággal / feleseltél a másvilággal”] című előadás címválasztásánál nem helytelen a félkövérrel jelölt ó betű, hiszen a költeménynek két változata van és ma sem ismert pontosan, hogy melyik a helyes verzió. A programon közreműködött Varga Richárd szövegíró, dalszerző, énekes az Eszmélet című vers slam poetry átiratával.
https://www.facebook.com/163937170410311/videos/2137405413068117
2021. április 22-én Mért nö a fü, hogyha majd leszárad? címmel Babits Mihály költészete került terítékre. Elhangzott az Esti kérdés című vers a költő tolmácsolásában. Az 1930-as évekbeli rádiófelvételt a Petőfi Irodalmi Múzeum bocsátotta a könyvtár rendelkezésére.
https://www.facebook.com/163937170410311/videos/852251598834427
Végezetül Fűzfa Balázs „Sem emlék, sem varázslat: Radnóti Miklós, a XXI. század költője?” című előadására került sor. Versmondással közreműködött Havas Judit előadóművész.
https://www.facebook.com/163937170410311/videos/764179527593866
Az online előadássorozatot „élőben” átlagban százan hallgatták, a könyvtár Facebook-oldalán megosztott videókra több ezren kattintottak. A közönség tagjai között voltak pedagógusok, érettségire készülő diákok és irodalomkedvelők is. Átlagban 40-50 hozzászólás érkezett.
Videós tartalmak a könyvtár Facebook oldalán
A videofelvételek az alábbi linken nézhetők vissza: https://www.facebook.com/BerzsenyiDanielKonyvtar/videos
A szabadegyetem előreláthatóan 2021. október 6-án Berzsenyi Dániel költészetével folytatódik.