OIK műfordítás-pályázat 2020

OIK műfordítás-pályázat 2020

2020. augusztus 25. 10:30

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár idén 15. alkalommal Műfordítás-pályázatot hirdet műfordításkötettel nem rendelkező műfordítók számára. A pályázat ebben az évben a Wunderbar Fesztivál partnerprogramja.

Rainer Maria Rilke Musik című versének magyar fordítását várja a zsűri (Vörös István költő, műfordító, a zsűri elnöke, Báthori Csaba költő, kritikus, műfordító és Puskás Dániel költő, műfordító).

A pályázat keretében az első három helyezett könyvutalványt nyer, 50.000, 30.000 és 20.000 forint értékben. A legjobb pályaművek megjelennek a Napút folyóirat Káva Téka online mellékletében.

Segítséget is kapnak, akik részt szeretnének venni a pályázaton, mert a könyvtár honlapján nem csak az eredeti vers érhető el, hanem annak nyersfordítása is.

A pályázat jeligés. A jeligével ellátott pályaműveket 2020. október 23-ig várjuk a muforditas@oik.hu címre.  Egy pályázó több pályaművet is beküldhet. A pályázat eredményhirdetése, értékelése és az ünnepélyes díjátadó 2020. november 13-án lesz a könyvtár Olvasótermében (Budapest, V. kerület, Molnár u. 11.), a változtatás jogának fenntartásával.

További információ a pályázatról a könyvtár honlapján érhető el: www.oik.hu

Tetszett ez a hír? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Feliratkozom


Kérdezd
a könyvtárost!