Különleges szolgáltató tér, az intézmény névadójának eredeti bútoraival berendezett olvasóterem nyílik meg Szentendrén a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban 2021. június 5-én szombaton délután 5 órakor. A bútorokat, amelyeket Hamvas és felesége, Kemény Katalin utolsó budapesti otthonukban használtak, Marghescu Mária, az Ars et Vita Alapítvány vezetője vásárolta meg Hamvas Béla örökösétől, majd a könyvtár rendelkezésére bocsájtotta. Az olvasóterem különlegessége, hogy a bútorokat az olvasók használatba is vehetik, helyet foglalhatnak a filozófus székében, a könyvszekrényből válogathatnak maguknak olvasnivalót. Az intézmény vezetője, Dr. Tóth Máté hangsúlyozta, hogy a tárgyakból szándékosan nem múzeumot és kiállító helyet rendeztek be, hanem könyvtári olvasótermet, amely a névadó szellemi hagyatékából való inspirálódást szolgálja, olvasásra ösztönöz.
A Hamvas olvasósarokban lévő bútorok a filozófus és felesége, Kemény Katalin Erzsébet királyné útja 11. szám alatti lakásából származnak, ahova akkor költöztek, amikor 1945-ben bombatalálat érte a remetehegyi lakásukat. A zuglói lakás Kemény Katalin szüleinek a tulajdonában volt.
Kemény Katalin halála után bútoraikat Marghescu Mária vásárolta meg az örökösöktől, majd 2021-ben a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár rendelkezésére bocsájtotta őket. Az volt a kérése, hogy használatba kerüljenek: az olvasók beleülhessenek a karosszékekbe, amikben Hamvas Béla ült, kinyithassák a könyvszekrényt, amiben Hamvas művei találhatók, láthassák a vitrinben a Mester személyes tárgyait. Az olvasósarok a szellemi örökség ápolásának tere, amely egyben az első és egyetlen hely Magyarországon, ahol a filozófus tárgyi öröksége is helyet kapott.
A könyvtár a koronavírus járvány miatti kényszerű bezárás alatt alakította ki az olvasósarkot. A könyvtár munkatársai festették ki a kiválasztott helyet, amit a névadó fotóival és személyéhez kapcsolódó dokumentumokkal rendeztek be. Az olvasósarkot az inspiráció terének nevezték el. A teret két mozaik díszíti: az egyik Hamvas Béla portréja, a másik kőhegyi háza, ahol jelentős műveket alkotott, megélte a természettel való egységet. Mindkét mozaik Domokos Judit keramikusművésznek, a könyvtár munkatársának az alkotása. A szolgáltatási térben Hamvas Béla művei mellett a kortárs kulturális folyóiratok kerültek elhelyezésre.
Az olvasósarok megnyitására egy könyv is készült, amelyben a könyvtár munkatársai bemutatják Hamvas Béla életét, Kemény Katalinnal való kapcsolatát, valamint az olvasósarok történetét és koncepcióját. A könyv alkotói felkértek a filozófus életművével foglalkozó írókat, tudósokat, hogy írják meg: őket miként inspirálta Hamvas és a hamvasi életmű.
A megnyitóra 2021. június 5-én szombaton 17 órakor kerül sor. A megnyitót követően Weiner Sennyey Tibor, szentendrei költő tart előadást Hamvas Béla fakanala, avagy az egyszerű tárgyak titokzatos szépsége címmel. Az előadás során Pájer Alma Virág olvas fel Hamvas műveiből.