Május 9-én Európát ünnepeljük

Május 9-én Európát ünnepeljük

2021. május 9. 10:00

Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én Párizsban vázolta fel annak az új politikai és gazdasági együttműködésnek a kereteit, amely szerinte lehetetlenné teszi a háborút az öreg kontinens országai között. A Schuman-nyilatkozatként elhíresült kezdeményezésben a kontinens országainak szén- és acéltermelését kívánták összefogni és irányítani. Egy év múlva került sor annak a szerződésnek az aláírására, amely egy nemzetek feletti szerveződésként a mai Európai Unió alapját jelenti. 1985 óta ezen a napon, május 9-én ünnepeljük Európa napját.

Jelenleg a Digitális könyvtárak között három olyan tartalom is elérhető, amelyek valamilyen formában Európa történetének sarokpontjaihoz kötődnek. Mindhárom tartalom a közös európai portálnak, az Europeana-nak a virtuális kiállításai, amelyek magyar nyelven is elérhetők.

A fent említett Schuman nyilatkozatnak a történetét és az Európai Uniónak a létrejöttének az időszakát mutatja be 17 fejezetben a Schuman-nyilatkozat 70. évfordulója című virtuális kiállítás.

Az Európai Unió történetének minden kétséget kizáróan az egyik legjelentősebb eseménye volt a berlini fal leomlása, amely egyben a Kelet és a Nyugat egyesülésének a szimbolikus eseményévé is vált. Az 1989. november 9-ről 10-re virradó éjjel történt események nyomán megbukott a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) kommunista kormánya. A hidegháború a végéhez közeledett, ezzel pedig lezárult Európa történelmének egyik meghatározó fejezete.

Egy hónappal később a Brandenburgi kapu hivatalos megnyitásával végleg szabaddá vált az átkelés a két német állam közötti határon. 1990. október 3-án lezárult a német újraegyesítés folyamata, ami megváltoztatta az európai integráció jövőjét. A politikai események fényében és a folyamat gyorsasága ellenére az Európai Parlament maradéktalanul ellátta intézményi feladatát, és egyre több indítvánnyal állt elő. Hónapokon át egyeztető fórumként szolgált a Németország újraegyesítésének előkészítésével megbízott európai vezetők számára.

Az európai parlamenti képviselők tisztában voltak ennek a történelmi pillanatnak az Európai Közösségre gyakorolt politikai, gazdasági és intézményi következményeivel, és támogatták a német újraegyesítést. Állásfoglalásaikban egyre inkább síkra szálltak a közép- és kelet-európai országokon belüli demokratikus folyamatok és az emberi jogok tiszteletben tartása mellett.

Az Europeana virtuális kiállítása hét fejezetben mutatja be a berlini fal leomlását, Németország újraegyesítését és az Európai Parlament történelmi szerepvállalását.

 

A német újraegyesítést ünneplő emberek a Reichstag előtt. Forrás: Europeana

Európa mindezek után napjainkban is komoly kihívásokkal néz szembe. Ezek egyik minden kétséget kizáróan a migráció kérdése, amely az öreg kontinensen minden felelősen gondolkodó értelmiségit foglalkoztat. Az Europeana erről is készített egy magyar nyelven is elérhető virtuális kiállítást Emberek mozgásban - Hogyan változtatta meg a migráció a világot címmel. A digitális tartalom történelmi időkön átívelve mutatja be a migráció kérdéskörét, egyben áttekintve a jelenség divatra, a művészetekre vagy a városok fejlődésére gyakorolt hatását.

Tetszett ez a hír? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Feliratkozom


Kérdezd
a könyvtárost!