A könyvtárakban nemcsak könyveket kölcsönözhetünk: sok helyen létezik már úgynevezett vetőmagkönyvtár, ami azt jelenti, hogy a tavasszal kikölcsönzött magok helyett a könyvtár használói ősszel a sikeresen betakarított új magokat vihetik vissza. A kezdeményezés egyszerre szolgálja a helyi fajták és a helyi növénytermesztési hagyományok megőrzését.
Az ausztriai Tirol tartományban található kis település, Assling 2019 márciusában új könyvtári szolgáltatást vezetett be: a hagyományos könyvtári dokumentumok mellett immár vetőmagokat is lehet kölcsönözni. A BioColAlp nevű projekt keretében indult, határokon átívelő kezdeményezés célja, hogy megőrizzék a helyi fajtákat és a természetes sokféleséget, ezért széleskörű együttműködés indult a helyi környezetvédelmi és kertészeti szervezetek, valamint a bécsi mezőgazdasági egyetem (Universität für Bodenkultur Wien) és a könyvtár között, hogy összegyűjtsék a Kelet-Tirolra jellemző kultúrnövények vetőmagjait. Ezek részben a Noé Bárkája nevű genetikai archívumban, illetve az észak-tiroli génbankban is megtalálhatók. A rendszerezett és megtisztított magok az előkészítő munka után az Asslingi Könyvtárba kerültek – olyan rég elfeledett növényfajok vetőmagjai is, mint például a kelet-tiroli Strassen község búzája 1922-ből. A várakozások szerint az asslingi kertekben ezáltal újra felbukkanhatnak a térségre jellemző hagyományos fajták, például a „Hófehérke” (Schneewittchen) nevű paradicsom vagy a „hegyek kincse” (Schatz der Berge) nevű zabféle.
A projektben nemcsak a helyi „elvethető” örökséget, de a hozzá kapcsolódó hagyományokat, ismeretanyagot, kulturális örökséget is meg kívánták őrizni. Ezért a könyvtárban a zacskókba porciózott magok mellé a projekt keretében összeállított, rövid ismeretterjesztő könyveket is ki lehet kölcsönözni, melyekből az érdeklődők egyaránt megismerhetik az adott fajta helyi történetét és termesztésének csínját-bínját. Így a régi, helyi fajták lépésről lépésre újjáéledhetnek, átörökítve a földművelési-kertészeti hagyományokat a ma élő generációknak. Ha a magok sikeresen kikeltek, a növény pedig termést hozott, ideális esetben ősszel nemcsak a könyvet, de az általunk betakarított új magokat is visszahozhatjuk.
A projektnek nem célja sem az anyagi haszonszerzés, sem a maximális terméshozamok elérése. A hangsúly ehelyett azon van, hogy fenntartsák a háztáji növénytermesztést, megőrizzék a helyi fajtákat, felelevenítsék ezek kultúrtörténetét, és elősegítsék a biodiverzitást a mezőgazdaságban. A vetőmagok kölcsönzési lehetőségét különböző programok egészítik ki: ismeretterjesztő előadások és tudásmegosztás a biokertészetről, közös kirándulások vagy éppen a „Könyvtár a kertben” (Bücherei im Garten) rendezvényei. A kölcsönözhető könyvek köre sem korlátozódik a rövid növényismertetőkre: ide tartoznak a kertészeti szakkönyvek és a fenntarthatósággal foglalkozó könyvek is. A következő évtől az Asslingi Könyvtárban a kultúrnövények kínálatának bővítése mellett a vadon élő növények magjainak kölcsönzését is bevezetik.
A program biztató eredményeket hozott: a rendezvények látogatottsága azt bizonyítja, hogy élénk érdeklődés tapasztalható a magok és a terítékre kerülő kérdések iránt. A források és a közös javak ingyenes megosztása révén a könyvtárnak sikerült új használókra szert tennie, a fenntarthatóság iránt elkötelezett csoportok között pedig lelkes, kreatív együttműködés kezdődött.
Hogy az elvetett magok termékeny talajra hulljanak, azaz hogy jól működő vetőmagkönyvtárat hozzunk létre, érdemes megfogadni az alábbi tanácsokat:
- Ne használjunk hibrid fajtákat!
- Ne kínáljunk az EU-s katalógusokban szereplő nemesített fajtákat!
- Csak egészséges növényről származó magokat használjunk!
- Csak a jó csírázóképességű magokat adjuk tovább!
- Kezdjük olyan ehető zöldségekkel, amelyek önbeporzóak (paradicsom, veteménybab, borsó)!
- Foglalkozzunk helyi növényfajtákkal, amelyeket a régióban régóta termesztenek, és amelyekről a helyi termelők mesélni tudnak!
- A vetőmagokhoz kapcsolódóan állítsunk össze rövid könyveket az adott növény termesztésének történetéről és módjáról!
- Regisztráljuk és kölcsönözzük a könyveket üres vetőmagos zacskókkal együtt (a visszahozandó magok számára)!
- Vezessünk pontos listát a kölcsönözhető növényfajtákról!
- Töltsünk meg minden zacskót előre meghatározott számú maggal, zárjuk le gondosan, és tüntessünk fel minden fontos információt egy címkén (faj és fajta neve, betakarítás éve, eredete)!
- Ne adjuk tovább a visszahozott magokat, mert nem tudjuk garantálni a fajta tisztaságát. Helyette szervezzünk inkább főzőeseményt a felhasználásukkal!
- Kínáljunk támogatást és információkat a biokertészettel kapcsolatban!