Magyarország

A Ford Művek és Galamb József neve a Ford T-modell révén kapcsolódott elválaszthatatlanul össze. A T-modell tervezése 1907-ben kezdődött és 1908 októberében készült el. Az egyszerűen kezelhető és megbízható konstrukció illetve a kedvező ár annyira megnyerte a vevők tetszését, hogy a típust 1927-ig gyártották. Ebből az olcsóvá lett személygépkocsiból 1927-ig több mint 15 millió példány készült.

Selye János, a 20. század legjelesebb kutatóorvosai közé tartozó tudós. Az általa kidolgozott stresszelmélet szerint az élőlény az őt ért fenyegetésekre általános vészreakcióval reagál, mozgósítva tartalékait és hormonális erőforrásait.

A BékésWiki, a Békés Megyei Könyvtár helyismereti adatbázisa, melyben Békés megyei vonatkozású tartalmakat (életrajzokat, valamint épített értékeket, emléktáblákat, településeket, intézményeket, egyesületeket bemutató leírásokat) teszünk közzé szócikkek formájában.

Bartók Béla az Amerikai Egyesült Államokba történő emigrációját megelőzően számos alkalommal járt Szegeden, ahol koncerteket adott a helyi közönség számára. A szegedi Somogyi Könyvtár virtuális kiállítása a zeneszerző életútját és Szeged városához kötődő pillanatait örökíti meg.  

„A magyar embör legjobb barátja" - 140 éve született Tömörkény István címmel rendezett kiállítást 2006-ban a szegedi Somogyi könyvtár. A virtuális kiállítás bemutatja az író életrajzát, életművét és közéleti szerepvállalását. 

Buday György, a változatos sorsú művész és közéleti ember életútja a 20. század magyar történelmének nagy sorsfordulóit tükrözi.

Szent-Györgyi Albert, a Nobel díjas kutató életét, életművét kíséri végig a szegedi Somogyi Könyvtár virtuális kiállítása egészen a korai évektől az Újvilágban való életéig. A életút zenei kitérőkkel tarkított.

Vlasics Károly 1882-ben született és 1968-ban halt meg Szegeden. Diákkorában kezdett festeni, művészi tanulmányait a szegedi Károlyi Lajosnál kezdte, aki a nagybányai festők csoportjához tartozott.
Vlasics fiatal korában bejárta Európát, ismerkedett a művészettörténet nagy alkotásaival. Miután hazatért Szegedre, kapcsolatot épített ki a helyi haladó gondolkodású festőkkel.

Juhász Gyula tizenhat évesen (főként anyja kívánságára) „lemondott a világ örömeiről”, s bevonult a piaristák váci novíciátusába. Azon a napon, amelyen átlépte a rendház kapuját, 1899. augusztus 5-én, először jelent meg verse (az Ovidius című költemény) fővárosi napilapban, a Budapesti Hírlapban.

1883 augusztusában Ferenc József azon elhatározásának adott kifejezést, hogy a nagy árvíz utáni rekonstrukció eredményeinek megtekintése végett október hó első felében meglátogatja a várost. A látogatás előkészítésére bizottságot szerveztek. Az ünnepségek megszervezése két hónapon át tartott.

Vasváry Ödön a 63 éven át tartó tengerentúli működése során, lelkészi tevékenysége mellett, fáradhatatlanul gyűjtötte és kutatta az amerikai magyarságra vonatkozó dokumentumokat. E munka során jött létre az az egyedülálló anyag, amely Vasváry Ödön saját kezű jegyzeteiből, újságkivágatokból, levelekből, fényképekből, aprónyomtatványokból, könyvekből (közöttük évkönyvek, naptárak, jubileumi kiadv

A szegedi Kisgrafika Barátok Köre csoport jelenlegi titkára, nem lankadó szenvedéllyel, 1981 óta kapcsolódik a szervezetéhez és gyűjt ex libriseket. Első lapját Kopasz Márta készítette, aki magával ragadó lendülettel pártfogolt minden, kisgrafika iránt elhivatott érdeklődőt.



Kérdezd
a könyvtárost!