Társadalomtudományok

Kégl Sándor iranista, irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt 1906-tól. A 19. századi magyarországi iranisztika kiemelkedő alakja, a perzsa nyelv és irodalom első hazai egyetemi tanára, a klasszikus és újkori perzsa irodalom kiváló ismerője volt.

A virtuális kiállítás gróf Teleki Józsefnek, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára alapítójának állít emléket. Az alapító Teleki Józsefet az a meggyőződés vezette, hogy a megszervezendő Tudós Társaságnak nagyobb méretű könyvgyűjteménnyel kell rendelkeznie, ha választott feladatának, a magyar nyelv művelésének meg akar felelni.

"Nemcsak magyar vagyok, ki olykor talán túlságos önérzettel fajtája exponensének hiszi magát, de patrióta is. Olyanféle és romantikus is egy kissé, mint az olasz hazafiaké s a jobbféle magyar és lengyel emigránsoké, de ez a patriotizmus ma még szunnyad bennem." - írta Ady Endre.

Az Országos Széchényi Könyvtár Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtára az ország egyik legnagyobb térképgyűjteményét őrzi. A tár magját a könyvtáralapító gróf Széchényi Ferenc saját térkép- és atlaszgyűjteménye alkotja, amely az alapítás óta folyamatosan bővül ajándékozással, vásárlással és kötelespéldányokkal.

Az SZTE Képtár és Médiatéka a szegedi egyetemi könyvtár kép-, ill. egyéb médiaanyagainak központi digitális tároló- és kiállítóhelye. Olyan dokumentumokat mutatnak itt be digitális formában, amelyek (többnyire analóg eredetiben is) az SZTE Klebelsberg Könyvtár birtokában vannak.

A székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár helyismereti, helytörténeti tartalmai (képeslapok, helyi vonatkozású digitalizált könyvek, aprónyomtatványok). A helytörténeti kutatás segítése mellett az oldal törekszik rá, hogy színes, játékos tartalmakat is kínáljon a használóknak.

A Vasi Digitális Könyvtárat a Berzsenyi Dániel Könyvtár alapította 2003-ban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával.

1999. október 1-jén jött létre a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Elektronikus Könyvtár, ahol helyi szerzők alkotásai és a megyére vonatkozó irodalom olvasható. Ezt az internetes szolgáltatást színesíti a 2004-ben kialakított, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Képeslaptár, ahol közel 2000 bedigitalizált képeslap található.

A Digitália a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont digitális gyűjteményének, a 2002-ben alakult KlimoTheca-nak megújult felülete.

A honlapon a PTE egyetemi könyvtár digitalizált dokumentumaihoz nyerhetnek hozzáférést.

A PTE EK TK küldetésével összhangban a főbb céljaik közé tartozik, hogy

Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont által összeállított linkgyűjtemény, amelynek a célja, hogy támogassa a pedagógusokat és a diákokat a tantermen kívüli tanulásban. A felületen elektronikus dokumentumok, tankönyvek mellett online tananyagok, webináriumok és tantárgyspecifikus gyűjtemények is találhatók.

Honlapunk elsősorban könyvészeti-bibliográfiai eszközökkel kíván a Dugonics-kutatások segítője lenni. Az életrajz és pályakép vázlatos ismertetése mellett a Somogyi-könyvtárban őrzött példányok egyedi leírásával vesszük számba az író nyomtatásban megjelent munkáit.

A folyamatosan bővülő digitális gyűjtemény 2011-ben a Somogyi-könyvtár irányításával és 6 Csongrád megyei könyvtár összefogásával jött létre a TÁMOP - 3.2.4/08/1-2009-0066 pályázat keretében.



Kérdezd
a könyvtárost!