fiúknak és lányoknak

Olivért tizenharmadik születésnapján baleset éri és kórházba kerül. A 6-os kórteremben helyezik el, ahol megtudja, hogy kizárólag a különleges esetek, a „problémás gyerekek” kapnak ágyat. Idővel barátságot köt szobatársaival, és igyekszik segítségükre lenni a gyógyulásban.

A nemzeti függetlenség ügye Jókait egész írói pályája során foglalkoztatta, több regénye szól erről a témáról. Közöttük van A kőszívű ember fiai című regény is, amelynek középpontjában a Baradlay család története áll. Az özvegy férje végakaratával szembeszegülve megfogadja, hogy fiait a nemzet és a haladás szolgálatába állítja. A három fiú más-más módon, de teljesíti anyja kívánságát.

Szentiványi Jenő pergővé sűrített cselekményű regénye a bükki ősember útját tárja fel olvasói előtt - az Ural hegység lábától a mai Magyarország Felső-Tisza vidékéig. A Szeleta-barlang régészeti leletei ihlették a szerzőt könyve megírásában, melyben a vadász Ge-Og és hordanépe kőkorszakbeli világát eleveníti fel.

A történelem évgyűrűi ugyanúgy rakódnak egymásra halhatatlan titkok hordozóiként, mint az erdélyi havasok - csodákat, meséket őrző - fáinak megkérgesedett rétegei. A táj és a lélek elválaszthatatlan egysége a hegyi falvak hallgatag lakóinak képzeletvilágában, és a székely eredetmondák semmi más szépséghez nem fogható, csodálatos nyelvezetében öltöttek formát.

A gyermekolvasók leginkább csak antológiákban találkozhatnak a dél-amerikai indiánok mesekincsének egy-egy darabjával. Ezúttal a felvidéki költőnő, Mikola Anikó válogatásában és feldolgozásában ismerkedhetnek meg a dél-amerikai indián mesék, legendák, mítoszok világával.

A kötet közel száz kis története egy naptári éven ível át. A rövid novellák januártól decemberig mutatják be a természet - az erdők, a tavak és mezőségek - változásait, és alakulásuk, formálódásuk mentében ember és állat metamorfózisait.

A regény 2057-ben játszódik, amikor a rendkívül fejlett technika és tudomány megkönnyíti ugyan az életet, de a földrengések pusztító ereje még mindig rettegésben tartja az emberiséget. Egy tudós geológus, Bencze András életcéljául tűzi ki a földrengések megelőzését.

Az amerikai kisvárosban, Soberville-ben, ahol a tizenhárom éves Tom Lester él, időről-időre furcsa jelenségek zajlanak: egy különös erő hatalmas szélvihar kíséretében gyerekeket rabol el. Tom idegen, földönkívüli lénynek tulajdonítja a rablásokat, ám a felnőttek, a szűk látókörű, öntelt seriffel az élen csak egy túlfűtött fantáziájú gyerek képzelgésének vélik a fiú észrevételeit.

"Erdei John megfizet mindenért." A nyílvesszőre vésett üzenet ad magyarázatot Sir Daniel íjásza, Nick Appleyard drámai halálára, és egyben előre vetíti a várható baljós eseményeket. Erdei John és bajtársai vállalják a gyilkosságot, és a továbbiakban sem hajlandók letenni a megjósolt bosszúról.

A múlt század hetvenes éveiben játszódó regény bevezetőben a poroszországi Sigmaring­en városka ünnepségére kalauzol. Itt gyűlnek össze a különböző dunavölgyi nemzetiségekhez tartozó horgászok, hogy meghallgassák versenyük eredményhirdetését, amely egy csapásra ismertté teszi egy magyar horgász nevét.

A rejtett sorozat kötetei Ázsia hagyományos kultúrájával szeretnék megismertetni a hazai közönséget; a mitológia, a vallás és a tárgyi emlékek számbavétele mellett igyekeznek bemutatni a keleti irodalom legszebb hagyományait is, elsősorban azokat, amelyek­ a misztikusnak vélt világ mindennapjait közvetítik.

A történet Svédország egyik kietlen, zord éghajlatú városkájában játszódik az 1950-es években. Itt él a kiskamasz fiú, Joel az édesapjával, aki nehéz munkával, favágással keresi meg a család számára a kenyeret. Joel sok mindent nem ért meg a világból, hogy miért vannak szegény emberek, és miért kell apjának annyit dolgoznia.



Kérdezd
a könyvtárost!