Jókai Mór (1825-1904)

1860-ban jelent meg Jókai egyik legnépszerűbb regénye, a Szegény gazdagok, amely egyben az író legvitatottabb műve is: az utókor művészi értékeit megkérdőjelezte. Mindenesetre olyan kalandregény, amelynek számottevő társadalmi mondanivalója van.

A Rab Ráby Jókai egyik legrejtélyesebb regénye. Tulajdonképpen szabad átírása Ráby Mátyás 18. század végi hivatalnok német nyelvű emlékiratainak, ám az önmagukban meglehetősen érdektelen irományból Jókai nemcsak vérbő romantikus történetet tudott formálni, de valamiképp a magyar történelem egyik legjelentősebb modell-regényét is megalkotta. Ráby Mátyás II.

A régi és az újabb kritika egyaránt az író legjobb művei közt tartja számon az Egy magyar nábobot, mely alapjában véve egyetlen nagyszabású anekdota elbeszélése epizódfüzéreken keresztül.

Jókai egyik legismertebb regénye 1872-ben jelent meg folytatásokban, majd 1873-ban öt kötetben. Ezúttal szülőföldje, Komárom hagyományaiból választott főhőst: Tímár Mihály a Szent Borbála nevű vontatóhajó biztosa, aki hajójával, utasaival és rakományával a Vaskapu sziklái között menekül magyar földre. Utasa, Ali Csorbadzsi az úton meghal, és Tímárra bízza leányát, Tímeát.

A gazdag szegények 1890-ben született, s kivételes helye van Jókai életművében, mert új színtérrel, a pesti külváros sikátoraival, és új típusú szereplőkkel – iparosok, gyári munkások, nyomorúságosan tengődő elesettek – gazdagítja az író teremtette univerzumot. A mese fő szála egy tisztes, munkában megőszült váltóőr körül bonyolódik.

A kereken húsz Jókai-meséből álló kötet a különösségek, egzotikumok históriás tárháza.

Jókai Mór kötetbe foglalt történeti tárgyú elbeszéléseinek többsége ajánlott olvasmány az általános iskola felső tagozatában, de kedvelt ifjúsági szépirodalmi antológiadarab A legvitézebb huszár, a Székely asszony és a többi írás is.

A nemzeti függetlenség ügye Jókait egész írói pályája során foglalkoztatta, több regénye szól erről a témáról. Közöttük van A kőszívű ember fiai című regény is, amelynek középpontjában a Baradlay család története áll. Az özvegy férje végakaratával szembeszegülve megfogadja, hogy fiait a nemzet és a haladás szolgálatába állítja. A három fiú más-más módon, de teljesíti anyja kívánságát.



Kérdezd
a könyvtárost!