Európa

Dukay Barna bemutatkozása „Templomok” című fotókiállítása.
 

Beethoven életében fiatal korától kezdve nagy szerepet játszottak a magyarok. Arisztokratáink már első művének (3 trió zongorára, hegedűre és gordonkára, 1795) előfizetői között szerepelnek.

A kiállításon a látogató nem tételesen összefoglalt orvoslástörténetet talál, hanem a gyógyítással, orvoslással, szülészettel, ápolással, egészséges életmóddal, táplálkozással, gyógytornával, gyógynövényekkel, közegészségüggyel, járványokkal, fürdőkkel és gyógyvizekkel, homeopátiás gyógymódokkal, gyógyszerészettel, kórházépítészettel kapcsolatos muzeális könyveket - tematikus csoportosításban.

A Békés Megyei Könyvtár munkatársainak családi hagyatékából és a könyvtár képeslapgyűjteményéből álló kiállítás 2019 decemberében volt látogatható – a II. világháború kitörésének 80. évfordulójára emlékezve – a könyvtár földszintjén. A kialakult helyzetre tekintettel szeretnénk, ha azok a látogatók is megtekinthetnék (még ha virtuálisan is), akik lemaradtak róla.

Modeszt Petrovics Muszorgszkij (1839-1881) orosz zeneszerző munkássága összefonódik a zenei impresszionizmussal, amelynek iskolapéldája az Egy kiállítás képei című műve. "Olyan zenét akarok írni, amely a velejéig művészi. Az én tervem az élet melódiája, nem a klasszicizmusé."  vallotta magáról.

A Somogyi Károly Megyei és Városi Könyvtár virtuális kiállítása Leonardo da Vinci születésének 550 évfordulója akalmából mutatja be az itáliai polihisztor életét, festészetét, rajzait és tudományos tevékenységét.

Buday György, a változatos sorsú művész és közéleti ember életútja a 20. század magyar történelmének nagy sorsfordulóit tükrözi.

Mátyás 1443. február 24-én született Kolozsvárott. Apja, Hunyadi János erdélyi vajda. A másodszülött fiú elsősorban anyja, Szilágyi Erzsébet mellett nevelkedik, mivel apját a háborúk és az ország kormányzása köti le. Szilágyi Erzsébet a politikában csak keveset vesz részt, viszont gondos gazdaként irányítja a hatalmas Hunyadi-birtokokat, neveli gyermekeit.

A Fugger-gyűjtemény digitalizált kötetei az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár honlapján találhatók. 

Elgondolkozott már valaha azon, hogy milyen lenne a világ, ha soha senki sem hagyta volna el a születési helyét? Milyen lenne külföldi utazás és letelepedés nélkül? Az évezredek folyamán a migráció számos konkrét változást hozott. A migráció befolyásolja a divatot, a művészeteket és a városokat, amelyek életünk hátterét képezik. Több ezer műalkotást és számos találmányt eredményezett.

1950. május 9-én, a hidegháború által jellemzett nemzetközi helyzetben Robert Schuman nyilatkozata jelentette a közösségi Európa létrejöttéhez vezető első lépést. A francia külügyminiszter új, nemzetek feletti szervezetet kívánt létrehozni annak érdekében, hogy Franciaország és Németország között olyan közös szén- és acélpiac jöjjön létre, amely más európai országok előtt is nyitva áll.

1989. november 9-ről 10-re virradó éjjel sokak számára váratlanul leomlott a berlini fal, és megbukott a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) kommunista kormánya. A hidegháború a végéhez közeledett, ezzel pedig lezárult Európa történelmének egyik meghatározó fejezete.



Kérdezd
a könyvtárost!