Ábel és a repülő lift

Ábel és a repülő lift

Kiadás éve: 
2018
Oldalszám: 
139 p.
Méret: 
23 cm
Illusztráció: 

A tizennégy éves Tutaj Ábel a Ködös-parti Középházán él, s az iskola befejezése után foglalkozást kell választania, bár szíve szerint inkább hajóra szállna, és világot látna. Édesanyjának köszönhetően végül liftes fiúi állást kap a most megnyíló KONTY nagyáruházban. Főhősünk nem is sejti, milyen hamar teljesül az álma. A lift ugyanis rögtön az első útján kirepül az épületből Ábellel és néhány utassal együtt. Izgalmas kalandok veszik ezzel kezdetüket. Átrepülnek az óceán fölött, Hollandiából egészen Észak-Amerikáig jutnak, s leszállnak a Centrál Parkban. Ábelt hamarosan foglyul ejti egy milliomosnő, mert rég eltűnt fiának hiszi. Útitársai – Trampli úr, a molyirtóval foglalkozó, siránkozó üzletember, az énektanár Csalogány kisasszony és Laura, a tornászlány – is nagy kalamajkát okoznak, úgyhogy a társaság kénytelen sietősen tovább(sz)állni a rendőrség elől. Miután rájönnek a lift működési elvére, egészen Dél-Amerikáig repülnek. Ott éppen forradalom zajlik, s mivel kémeknek nézik őket, börtönbe kerülnek, majd egy váratlan fordulatnak köszönhetően Trampli úrból államelnök lesz, hogy aztán egy népszerűtlen intézkedése miatt újabb forradalom törjön ki. Ismét menekülniük kell, de közben azért segítenek egy elveszett gyerek és szülei egymásra találásában. Új-Zélandon egy zenei fesztiválba csöppennek, onnan pedig a földgolyón keresztülfúródva végül visszatérnek szülővárosukba. A fekete-fehér rajzokkal kísért fordulatos, humoros történet a tíz év körüli gyerekeknek ajánlható.



Kérdezd
a könyvtárost!