fiúknak és lányoknak

Az öreg tölgyfa első emeletén élő tündérlány, Panka és az odvas fenyőfában lakó, ezermester tündérfiú, Csiribí kalandjai ezúttal esőben, szélben, ködben, havazásban és napsütésben zajlanak. A jó barátok először Benedeknek, a kis madárfiókának segítenek, akit a szél kisodort a fészkéből.

A mai gyerekek nyelvén remekül értő, kortárs észt szerző olvasmányos kötete bővelkedik a hétköznapinak korántsem nevezhető figurákban, és a váratlan, vicces, sokszor csodaszámba menő eseményekben. Főhősei átlagos családként élnek egy lakótelepi lakásban, ám különleges képesség birtokában vannak: képesek éberen álmodni.

Bartos Erika verseskötetében nem csalódik sem gyermek, sem felnőtt. A tőle megszokott kedvességgel, bájjal mutatja be versein keresztül a világot az óvodás korú gyermekeknek. Versei ritmikusak, fülbemászóak, a gyermeki kérdések mindegyikére egy-egy verssel válaszol.

A Csimota Kiadó tolerancia-meséinek újabb darabja – mely már formai kivitelezésével is felkelti a gyermekek figyelmét – ezúttal is az emberiség sokszínűségét és az elfogadást állítja a középpontba.

Bartos Erika ezúttal is maga illusztrálta történeteit, melyek fogyatékkal élő gyerekekről szólnak. Az első mesében Samu, a kilencéves kerekesszékes kisfiú osztálytársai közös tánccal készülnek az évzáróra, s a próbák során néhány fiú kigúnyolja főhősünket, amikor ő is szeretne részt venni ebben.

Kedves, színes, mozgalmas, részletgazdag illusztrációk kísérik a mesét, amelyben a három jó barát, Nyúl Beni, Sün Tádé és Egér Misi kalandjai elevenednek meg. Beni nagybátyja, Henci bácsi meghívja kis hőseinket, hogy együtt ünnepeljék meg nagy felfedezését, amelyről azonban a levélben még semmit sem árul el.

A szerző két korábbi könyvéből (Torzonborz, a rabló; Torzonborz újabb gaztettei) már jól ismert szereplők, Jancsi és Lackó, a nagymamájuk, Üstöllési parancsnok, valamint Torzonborz, a rabló még egy utolsó történet erejéig visszatérnek. A haramiát szabadlábra helyezik a járási börtönből, és ő rögtön el is megy a fiúk nagymamájához, hogy bocsánatot kérjen korábbi gaztettei miatt.

A szerző korábbi könyvéből (Helka. A Burok-völgy árnyai) megismert szereplők, akik egyszer már legyőzték a gonosz erőket, most néhány új mesehős kíséretében ismét feltűnnek, hogy újabb izgalmas kalandokba bonyolódjanak. Helka immár a Balaton tündére és védelmezője, testvére, Ciprián pedig a Víz, a Part és az Erdő őrzője.

Amikor jártában-keltében a Köd megpillantotta Szépvölgyet, az annyira elbűvölte szépségével, hogy ráterítette köpönyegét a tájra, és egy hetet ott pihent. Érkezésével eltűnt a Nap, sötétségbe burkolózott a táj, a fénytelenség ráült a Völgy lakóinak hangulatára is, és alaposan felbolygatta megszokott életvitelüket. Kalendula pl.

A Pettson és Findusz-könyvek szerzője ezúttal is maga illusztrálta kedves karácsonyi történetét, melynek főhősei koboldok. Az emberek úgy köszönik meg a koboldok egész éves munkáját, hogy karácsonykor kásával ajándékozzák meg őket. Koboldapó ebben az évben is nagyon számít a hála ilyenfajta kimutatására.

A Népmesekincstár hét kötetes sorozatának igényes kivitelezésű első darabja legkisebbeknek szóló népmeséket tartalmaz a világ minden tájáról, szakértő válogatásban. Bajzáth Mária mesepedagógus, a Népmesekincstár mesepedagógiai módszer kidolgozója ugyanis több évtizedes tapasztalata alapján állította össze a kötetet.

A klasszikus gyermekregény hőse egy zsörtölődő, mesebeli dadatündér. Kalandjai harmadik kötetének cselekménye az előzményekből (A csudálatos Mary, A csudálatos Mary visszatér) már ismert módon kezdődik.



Kérdezd
a könyvtárost!