fiúknak és lányoknak

Acsai Roland Csajkovszkij balettműve alapján készítette el Csipkerózsika történetének átiratát. Az igencsak apró birodalom királynéja gyermeket vár, s az újszülött kislány az Auróra nevet kapja.

A fantáziadús, humoros, rendkívül olvasmányos finn meseregény hazájában elnyerte a legjobb gyerekkönyvnek járó díjat. A nyári szünidőben Hanna, Matilda és Artúr anyukája egy titokzatos sorsoláson kéthetes lappföldi utazást nyer, és a család tervei szerint ez idő alatt az apuka vigyáz majd a három gyerekre.

Józsi apó öreg lovával, Matyival, becsületes nevén Patás Mátyással boldogan éldegélt virágzó tanyáján, ahol együtt művelték a földet, intézték a gazdaság ügyes-bajos dolgait hosszú éveken át. Telt-múlt az idő, együtt öregedtek szeretetben, békességben. A sok munkát azonban már egyre nehezebben végezték, ami oda vezetett, hogy Józsi apó teljesen eladósodott.

A nagyobb fejezetekre tagolt (Északi mondák; Kelta mondák; Görög mondák; Germán mondák; Regék Európából), gazdag válogatásban találunk ismert és kevésbé ismert történeteket, köztük egy-egy ókori római, egyiptomi és sumér mítoszt is bemutatva.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy plüssállata minden gyereknek van. Hogy mit jelent az elvesztése, azt hiszem, azt is sokan megtapasztaltuk már, felér egy igazi tragédiával.

A rendkívül olvasmányos, remek humorú történet főszereplője egy nem mindennapi oroszlán, Lafkádió, aki már ifjú korában is nagyon kíváncsi volt, így történhetett az meg, hogy társaival ellentétben nem menekült el a vadászok elől, mert nemcsak a „vadász” szó hangzása tetszett neki, de a vadászok fizimiskája is.

Sárvári Töttős Györgyi ezúttal is nehéz élethelyzeteket dolgoz fel játékos formában: a gyerekekkel előforduló baleseteket helyezi most a középpontba.

A rendkívül olvasmányos, vidám kötet egy ovis ikerpár izgalmas és mulatságos kalandokkal teli hétköznapjait mutatja be. Ancsa és Pancsa olyan, mint két tojás, de csak külsőleg hasonlítanak egymásra, a természetük teljesen más, s remekül kiegészítik egymást.

A szerző korábbi kötetében (Utálom a padtársam!) megismert gyerekek, Buda és Vince, valamint osztálytársaik kalandjai ezúttal nyáron folytatódnak. A fordulatos, olvasmányos történetben nyári táborozásra indulnak a gyerekek, s bizony egy percig sem unatkoznak.

A kis Mia életében először marad egyedül otthon, illetve nem egészen egyedül, hiszen mellette van jó barátja, Carlo, a teljesen átlagos plüssállatnak tűnő macskamedve, aki gondoskodik róla, hogy ne unatkozzanak. A kislány ágya előtt heverő szőnyegről kideríti, hogy tud repülni, s főhőseink izgalmas kalandokkal teli útra indulnak rajta.

A rendkívül olvasmányos, izgalmas, kortárs svéd ifjúsági regény főszereplője, Simona anyai nagymamájánál tölti a hétvégét, mint korábban már sokszor, ám most rejtélyes események történnek. Észreveszi ugyanis, hogy az egykori szálloda udvarában álló, egy család négy tagját ábrázoló kőszobrok elkezdik változtatni a helyüket, majd egy éjjel fel is borulnak.

Al Ghaoui Hesna saját színes illusztrációival kísért mesekönyvében a gyerekeknek segít leküzdeni félelmeiket. Közérthetően mesél a félelem természetéről, az emberi életben betöltött szerepéről, valamint leküzdésének módjairól, arról, hogyan állíthatók a félelmek a saját oldalunkra.



Kérdezd
a könyvtárost!