Rowling, J. K. (1965-)

A címszereplő már két esztendeje a Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola tanulója. Minden nyári vakáció kínkeserves lassúsággal telik el, nemcsak azért, mert erre az időre nélkülöznie kell barátait és az iskolát, hanem azért is, mert a nagybácsiék mindent elkövetnek azért, hogy a különleges varázslótehetséggel megáldott Harry "kibontakozását" elnyomják.

A meseregény második darabjában már régi ismerősként üdvözölhetik a gyerekek Harry Pottert, akit a Mindenható is varázslónak teremtett. A kisfiú már második éve koptatja a roxforti Boszorkány és Varázslóképző Szakiskola padjait. Szüleitől öröklött különös képessége révén olyan tudás birtokában van, amely messze a legjobbak közé emeli őt az iskolában.

Harry immár a negyedik évfolyamot kezdi meg Roxfortban, ám a kalandok még a nyáron kezdetüket veszik a Kviddics Világkupa döntőjén, ahol valaki - több mint tíz év után - az égre rajzolja a halálfalók jelét, a Sötét Jegyet. Kétség sem fér hozzá: Voldemort visszatérte közeleg.

A Harry Potter-sorozat utolsó kötete méltó befejezése a népszerű történetnek. Az előző rész végén történt szörnyű roxforti eseményeket követően Harrynek az iskolát elhagyva kell helyt állnia, és felkészülnie a Voldemorttal történő végső összecsapásra. Meg kell találnia, és el kell pusztítania az utolsó horcruxokat. Barátai, Ron és Hermione ezúttal sem hagyják magára.

A Harry Potter-sorozat újabb kötetében a történet egyre izgalmasabb fordulatokat vesz. Harry még közelebb kerül szeretett és tisztelt igazgatójához, amikor Dumbledore kockázatos feladattal bízza meg. Az ifjú varázslótanoncnak az iskolába érkező új bájitaltan tanár, Lumpsluck bizalmába kell férkőznie, hogy közelebb kerüljön Voldemort titkához.

Harry Potter ötödik évére készül a Roxforti Boszorkány- és varázslóképző Szakiskolában, de a nyári szünidő napjai továbbra is megpróbáltatást jelentenek a fiúnak. Ám egy csendesnek ígérkező estén, lelket szívó démonok támadnak rá a nagybácsiék házában.

A Dursey család feje örökösen attól retteg, hogy feleségének nővére, aki a semmirekellő Potterhez ment férjhez, egyszer csak megjelenik az előkelő Privet Drive-on, rontva ezzel a család jó hírét. Ám egy napon, ha ugyan nem is az egész Potter család, de gyermekük, Harry mégiscsak a Dursley-ház vendége lesz, mégpedig - legalábbis ekkor úgy tűnik - örökre.



Kérdezd
a könyvtárost!