Viplala

A rendkívül szórakoztató, hazájában már klasszikusnak számító holland meseregény radírgumi méretű főhőse, a csintalan kis manó, Viplala bizonyosan hamar belopja magát a magyar gyerekek szívébe is, amikor izgalmas és mulatságos kalandokra hívja őket. Viplalát társai elüldözik otthonából, és egy vakondjáraton menekülve végül az alapvetően kedves, de időnként kissé morózus tudósnál, Blom bácsinál és annak két gyermekénél talál menedéket. Megismerkedésük nem zökkenőmentes, hiszen a rosszcsont Viplala már a megérkezésekor megdézsmálja a mogyoróvajas bödönüket, és kővé változtatja a macskájukat, sőt, a papát is. Szerencsére a papát hamar visszaváltoztatja, és a két gyerek, Jánoska és Nella Della rögtön a szívükbe fogadják a kis rosszcsontot. Megesik a kis manón a szívük, amikor megtudják, hogy Viplalát azért űzték el a társai, mert nem tud varázsolni, vagy ahogyan ő nevezi, pittyenteni. Most azonban az emberek között mégis tud, igaz, felemás eredménnyel, a mutatvány néha sikerül, néha nem. Kővé változtatja a család szegény szomszédját, a költő Fűzfai Artúrt, akit ezzel akaratlanul is elindít a hírnév útján, és pittyentéseivel galibát okoz egy szálloda éttermében is, ám az igazi kalamajkát azzal okozza, amikor az egész famíliát manóméretűvé változtatja, és nem sikerül őket visszapittyentenie. A gyerekek eleinte nagyon élvezik a helyzetet, a fürdőkádban például remekül tudnak úszkálni, apukájuk azonban már koránt sem, hiszen a régi írógépén már két mondat leírásában is halálosan kimerül. Maguk sem sejtik, hogy ez még csak a kezdet, innentől kezdve azután se szeri, se száma a mulatságosabbnál mulatságosabb kalandoknak… Dániel András színes és fekete-fehér, vicces rajzai legalább akkora élményt ígérnek a 6-8 éves gyerekeknek, mint a Varga Orsolya élvezetes fordításában olvasható, remek humorú, fordulatos, lebilincselő történet. Folytatása: Viplala varázsol.