Magyarok története

1925-ben, majd 1927-ben, tehát "Elek nagyapó" élete alkonyán jelent meg Kolozsvárott a magyaroknak szóló kis történelemkönyv, amely valójában didaktikus históriagyűjtemény. Ugyanis egyfelől nem válik el egészen - különösképp nem a hun-magyar mondakör, illetve a magyar őstörténet vonatkozásában - a képzelet szőtte rege és a valós történelem irodalmi földolgozása; másfelől Benedek Elek nagy királyaink, jelentős történelmi személyiségeink életrajzaiba sűrítve mesél a nemzeti múlt legfontosabb eseményeiről, tehát biográfia és történelem is együtt halad. Az első rész (Ezer év előtt) a hun-magyar mondakör legendás elemekkel történő földolgozása, a második egység (Ezer év története) a honfoglalástól a millenniumig terjedő kor, illetve a magyar államiság népszerű stílusú áttekintése. Egy-egy kimagasló történelmi személyiségben látja az író a nemzet nagy tetteinek letéteményeseit; Árpádban, Szent István és Szent László személyében, majd Nagy Lajos, a Hunyadiak vagy Zrínyi Miklós alakjában rajzolja meg azokat a követendő és becsülendő példákat, amelyek jelenkorban sugározzák a "nemzeti nagylét" tanulságait. Az életrajzok közé - kronológiai rendben - a korfordító események krónikás történeteit iktatja be (A tatárjárás, A mohácsi vész, Erdély aranykora véget ér, Kuruc világ stb.). A középkortól kezdve a regei, mesés elemek háttérbe szorulnak, s egyre több a konkrétum, az adatszerű tudnivaló, de ezekben a fejezetekben sem mond le a szerző az epikus eszközök alkalmazásáról, a romantikus retorikáról vagy a tanulságok levonásáról. A kötetet lezáró eszmei summázat (Ezer esztendő) a millenniumi ünnepségek ürügyén beszél arról, amiért az egész könyv íródott: a magyar népet hihetetlen életereje mentette meg a pusztulástól, attól, hogy ne jusson elődje, a hunok sorsára.