Műszaki tudományok

A Ford Művek és Galamb József neve a Ford T-modell révén kapcsolódott elválaszthatatlanul össze. A T-modell tervezése 1907-ben kezdődött és 1908 októberében készült el. Az egyszerűen kezelhető és megbízható konstrukció illetve a kedvező ár annyira megnyerte a vevők tetszését, hogy a típust 1927-ig gyártották. Ebből az olcsóvá lett személygépkocsiból 1927-ig több mint 15 millió példány készült.

„Lángelme volt. És annyi nyoma sem maradt a köztudatban, mint egy faggyúgyertyának” -írta róla Móra Ferenc. Vedres Istvánt, a mérnököt, a gazdát és az írót mutatja be a szegedi Somogyi könyvtár virtuális kiállítása.

Gábor Dénesnek, a Nobel-díjas magyar fizikusnak, gépészmérnöknek, villamosmérnöknek, a holográfia feltalálójának állít emléket ez a tematikus oldal, virtuális kiállítás. Bemutatja a tudós életrajzát és áttekintést ad arról az óriási szakmai teljesítményről, amelynek az eredményeként 1971-ben fizikai Nobel díjjal ismerték el munkásságát.

Az SZTE Képtár és Médiatéka a szegedi egyetemi könyvtár kép-, ill. egyéb médiaanyagainak központi digitális tároló- és kiállítóhelye. Olyan dokumentumokat mutatnak itt be digitális formában, amelyek (többnyire analóg eredetiben is) az SZTE Klebelsberg Könyvtár birtokában vannak.

A Digitália a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont digitális gyűjteményének, a 2002-ben alakult KlimoTheca-nak megújult felülete.

A honlapon a PTE egyetemi könyvtár digitalizált dokumentumaihoz nyerhetnek hozzáférést.

A PTE EK TK küldetésével összhangban a főbb céljaik közé tartozik, hogy

Informatikai témájú e-learning kurzusok (szövegszerkesztés, táblázatkezelés, prezentációkészítés, felhőalapú tárolás és okoseszközök használata), tananyagok a szegedi Somogyi könyvtárból.

A Web Iskolai Könyvtár egy több mint 4000 tételt tartalmazó virtuális gyűjtemény. A közoktatásban az iskolai könyvtárak gyűjteményét és szolgáltatását bővíti. A képzést és a tanulást támogató magyar nyelvű, referensz internetes források adatbázisa, mely felhasználható az iskolai oktató-nevelő munka során.

2015 júniusában a Szecesszió Világnapjára a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár előadótermében képeslap kiállítás nyílt Steiner Józsefné (Ilona) gyűjteményéből. A kiállítás a történelmi Magyarország legszebb szecessziós építészetének középületeit, lakóházait, egyházi építményeit mutatta be.

Mikoviny Sámuel 1698-ban a Nógrád megyei Ábelfalván született, evangélikus kisnemesi családban. Gyermekkorát felvidéki településeken töltötte, ahol apja evangélikus lelkészként dolgozott. 1718–1721 között a pozsonyi evangélikus líceumban tanult, ahol többek között Bél Mátyás is tanított. Beer Frigyes Vilmos (1691–1774) rektor 1721.

Gróf Széchényi Ferenc (1754–1820) 1802. november 25-én írta alá Bécsben azt az okiratot, mellyel gyűjteményeit – így térképgyűjteményét is – a hazának adományozta. Míg Európa nyugati felén a nemzeti gyűjtemények jobbára királyi és fejedelmi könyvtárakból fejlődtek ki, a kontinens középső részén inkább társadalmi vagy magánkezdeményezésre jöttek létre.

A Tabula Hungariae, másként a Lázár-térkép az első Magyarországot ábrázoló nyomtatott térkép, amelynek 1528-ban kiadott, mai tudásunk szerint egyetlen fennmaradt példányát az Országos Széchényi Könyvtár őrzi. A térkép 2007-ben felkerült az UNESCO Világemlékezet Listájára.

 A Hungaricana a korábbi, egymástól független, NKA-finanszírozású múzeumi, levéltári és könyvtári digitalizálási programoknak biztosít korszerű közös felületet.



Kérdezd
a könyvtárost!