fiúknak és lányoknak

Szabó T. Anna és Dragomán Pali – anya és fia – közös fordításában olvashatjuk a mindig kíváncsi Kismackó történetét. Rosszalkodó főhősünk aggódik amiatt, hogy a mamája mennyire és meddig fogja őt szeretni.

Egy borús téli reggelen Pofánka és Titusz elindulnak jóbogyót gyűjteni. Találkoznak az ötszemű bogyóőrrel, s miután megoldják a teljesen értelmetlen fejtörőt, teleszedhetik a szatyrukat piros bogyókkal. Ám amikor hazafelé tartanak, a behavazott hókupacok között nagyon nehezen találják meg a saját kuflikupacukat, hol egy hóteknősbe, hol pedig a hörcsög hógolyó gyűjteményébe botlanak.

A Meseközpont Alapítvány gondozásában jelent meg a tartalmilag és formailag egyaránt rendkívül igényes adventi kötet. Bajzáth Mária a világ minden tájáról válogatta össze a huszonnégy – a szeretet, a jóság, az ünnep, a karácsony – témái köré szőtt történeteket.

A kis Szofi ezúttal elhatározza, hogy segít a Mikulásnak. A Mikulás bele is egyezik, hiszen a krampusza lebetegedett, ezért elkél a segítség. Természetesen nem is Szofi lenne, ha minden rendben menne, hiszen a csintalan kislány mindig izgalmas és mulatságos kalandokba bonyolódik.

A Sokszögletű Kerek Erdő ifjú lakója, Sárkányfi fölösleges időpazarlásnak tartja az alvást, úgy gondolja, sokkal jobb lenne éjjelente is játszani. Ehhez próbál társat találni, amikor egy éjszaka elindul az erdőben.

A szerző izlandi élményei ihlették az izgalmas kalandokban bővelkedő, egyes szám első személyben elbeszélt ifjúsági regényt, melynek főszereplője a félárva kislány, a tizenkét éves Atlanta, aki egy távoli kis sziget világítótornyában él édesapjával.

A kis Liza anyukájával új helyre költözik, ahol senkit sem ismer, ám szerencsére már az első napon találkozik a szemközt élő Mimivel. Mimi nem lát, kettesben él édesapjával, és nagyon örül, hogy új barátnőre lelt. A két kislány innentől kezdve elválaszthatatlan barátnő lesz.

Pásztohy Panka vidám, színes, mozgalmas illusztrációk kíséretében mesél Liliről és kiskutyájáról, Pitypangról. Miközben Lili az általános iskola első osztályát kezdi el, Pitypang kutyaiskolába megy. Egyik nap azonban egy üvegszilánk megsebesíti Pitypang lábát, és emiatt meg kell műteni, egy ideig nem térhet vissza a kutyaiskolába.

A könnyen olvasható, lebilincselő történet főszereplői a kilencéves Julek és kutyája, Cézár. Julek előző évben még mankóval járt iskolába, az új tanévet azonban kerekesszékben kezdi, miközben Cézár is tanul, hogy segítőkutyává képezzék ki, és így még jobban támogathassa gazdáját, akit a legjobban szeret a világon.

A 88. Ünnepi Könyvhéten adták át Az év gyerekkönyve 2016 díjakat. Az innovációs kategóriában Dr. Stefanik Krisztina Csillagbusz című mesekönyve lett a győztes, melynek főszereplője egy autizmussal élő kisfiú.

Pungor András napjaink valóságát az óvodások fantáziavilágával remekül elegyítő, mozgalmas, olvasmányos könyvének főszereplője Tomi, aki egyes szám első személyben meséli el izgalmas mindennapjait.

Az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ tartalmilag és formailag egyaránt rendkívül igényes kiadványa tíz – a gyerekek jogaihoz kapcsolódó –történetet tartalmaz Boldizsár Ildikó mesekutató tollából.



Kérdezd
a könyvtárost!