Ballagó idő

Nem sokkal halála előtt fejezte be Fekete István a gyermekkorát megidéző önéletrajzi regényét. A műben nemcsak a gyermekévek elevenednek meg, asszociatív képsorokban rekonstruálja életének - főleg ifjúkorának s első világháborús élményeinek - állomásait is az író. "Ebben a könyvben sem túlzás, sem nagyotmondás nem fog előfordulni. Gyónás ez a könyv, emlékeim feltisztult szeretete szülőföldemnek, minden emberének, akik emlékeimben, amíg élek, vagy még azon is túl - írásaimban - örökké élnek" - vallja az író regénye első lapjain. A szülőföld (a somogyi falu, Gölle) tájai és népe, a "göllei ember", ahogy Fekete emlegeti őket, nemcsak a gyermekkori élményvilág meghatározói, hanem mindenkor összehasonlítási alapul, mércéül szolgálnak új tájak, emberek megítéléséhez és megszeretéséhez. Apja falusi tanító: "mestör úr" és gazdálkodó félparaszt volt, s a gyermek, a Mestörpista - annak még a szöme se áll jól" - ahogy a gölleiek emlegetik, parasztpajtásaival járja a határt, ismerkedik a természettel, s főképpen az állatokkal. Nem is csoda, hogy a szabad élet után, amikor kilencéves korában Kaposvárra kerül, nem találja fel magát, idegen számára a városi környezet. Az önéletrajz az író 14 éves korában, a világháború kitörésének napján zárul. A gyermekkori világ és a szülőföld iránti nosztalgiával teli, derűvel, humorral elmesélt történetekben felismerhetők a természetet későbbi pályáján érzékletesen megelevenítő író inspiráló élményei, sőt néhány könyvének alapmotívumai is.