Joseph Haydn

„Joseph Haydn (1732–1809) osztrák zeneszerző, a Mozart és Beethoven nevével fémjelzett bécsi klasszika harmadik óriása” – valami ilyesfélét tanultunk iskoláskorunkban, s olvashatunk a legtöbb lexikonban. Mégis, Haydn kicsit a miénk, magyaroké is. Szülőfaluja, Rohrau, éppen Ausztria és Magyarország régi határfolyója, a Lajta partján fekszik, így a zeneszerző már kisgyermekkorától afféle „zenei olvasztótégelyben” nevelkedhetett. A határvidéken szabadon keveredtek egymással az osztrák, a magyar, a szlovák, sőt a horvát kultúra elemei – e korai élmények hatását Haydn későbbi műveinek egy-egy „magyaros”, vagy éppen „cigányos” epizódjából is kiérezhetjük. Még fontosabb azonban, hogy a zeneszerző huszonnyolc esztendős korában a kor talán legbefolyásosabb magyar nemesi családja, az Esterházy hercegek udvari karmestere lett, s az ő szolgálatukban állva írta meg hatalmas életműve zömét. Minthogy pedig a híres „Pompakedvelő” Miklós herceg legszívesebben a maga építtette eszterházai kastélyban időzött, bő két évtizeden át maga Haydn is a mai Magyarország területén töltötte az év nagyobb részét. A történelem ráadásul úgy hozta, hogy az Esterházyak egykori kottatárának javát és egyszersmind a Haydn-kéziratok világszerte leggazdagabb gyűjteményét ma az Országos Széchényi Könyvtár őrzi – az ezekre a forrásokra alapozott kutatások folytán a zeneszerző az utóbbi évtizedekben idehaza még inkább „nemzeti ügy” lett. Mindezek folytán Haydnt alighanem joggal tekinthetjük minden idők legnagyobb, egy kicsit magyar zeneszerzőjének.

Joseph Haydn halálának 200. évfordulója alkalmából összeállított virtuális kiállításunk az OSZK Zeneműtárának gyűjteményéből válogatva mutatja be a zeneszerző személyiségét.