Fejér megyei életrajzi lexikon

Ez a funkció csak bejelentkezett felhasználóknak érhető el.

Bejelentkezés

Fejér megyei életrajzi lexikon

A Fejér megyei életrajzi lexikon alapjául a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár helyismereti részlegében több évtizede épülő cédula-katalógus szolgált, mely több mint 10000, valamilyen módon Fejér megyéhez kötődő személyről tartalmaz adatokat. Az adattárban szerepelnek mindazok, akik megyénk területén születtek, haltak meg, vagy életük során Fejér megyében dolgoztak, alkottak.

Egy-egy szócikk az életút és a munkásság rövidebb-hosszabb általános bemutatása után, ahol erre adat van, az adott személy Fejér megyéhez kötődő tevékenységét, valamint a megyére vonatkozó publikációit tartalmazza.

A nevek kiválasztásakor elsődleges szempont volt Fejér vármegye főispánjainak, alispánjainak bemutatása, a nagyobb közigazgatási egységek irányítóinak, a főszolgabírók, szolgabírók életének feldolgozása. Bemutatjuk azok életét is, akik Fejér megye valamelyik kitüntetését, díját megkapták munkásságuk elismeréseként. Fontosnak érezzük továbbá azok megemlítését, akiknek nevét napjainkban a megye területén valamilyen közintézmény őrzi. A legnagyobb múlttal rendelkező kulturális intézményeink legjelesebb képviselőiről is igyekeztünk méltó módon megemlékezni. Miután FMÉL elkészítésére kaptunk megbízást, így már a kezdetektől figyeltünk arra, hogy minden Fejér megyei település képviselve legyen több-kevesebb híres emberével.

Tetszett ez a gyűjtemény? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Feliratkozom


Kérdezd
a könyvtárost!