A kis firkások

A meseírásban már többször is remekelt Michael Ende most megjelent kötete a költészet világába ígér élvezetes kiruccanást a gyerekeknek, ismét bebizonyítva, hogy nemcsak a tollforgatás mestere ő, de a gyermeki lélek kitűnő ismerője is. Játékos, vidám hangvételű versikéiben a legváltozatosabb gyerektípusokat szólítja meg: neveletleneket és illemtudókat, osztályelsőket és bukottakat, kicsiket és nagyobbakat, dumakirályokat és buliszakértőket, atompasikat és bombanőket (Nektek való). Rögtön az elején be is mutat néhány színes egyéniséget (Hírhedt kis firkások ABC-rendben). Többek között a komoly, okos, de csúnyán káromkodó Antalt, az önzetlen, vidám természetű, de mindig kócos Bertát, a megjelenésére kényes, de szutykos nyakú Delilát, a környezetét állandóan kérdésekkel ostromló Nikolettet, a kelekótya Ottót. Ende játékosan kezeli e sokféle gyerektípus – olykor a hétköznapok problémáira (Mi akar lenni a kis firkás?), máskor az élet „nagy kérdéseire” (születés, halál) irányuló – kíváncsiságát, és kérdéseiket is humorba oltottan igyekszik megválaszolni: „Hol voltam míg nem lehettem? / Voltam ám, csak elfeledtem, / hogy hol – ilyen az emlékezet!” (Egy kis firkás eltöpreng). De „firkálmányai” között találunk altató rigmusokat, tanító célzattal íródott versikéket, bűvigét szorgalomra, varázsigéket rossz álmok ellen, és olyanokat is, amelyek vicces különleges lények, pumpok, hörpök, suttyomok „főbb fajtáit” verselik meg. Tandori Dezső bravúros fordításának is köszönhetően a nyelvi ötletekben, rímjátékokban gazdag költemények, valamint Rolf Rettich – a versek humorának tónusához remekül illeszkedő – illusztrációi bizton elkápráztatják nemcsak a hat éven felüli gyermekolvasókat, de a kötetet forgató felnőtteket is.