Szél hozott, szél visz el

Szél hozott, szél visz el

Kiadó: 
Kiadás éve: 
2000
Oldalszám: 
80 p.
Méret: 
30 cm
Illusztráció: 

Szabó Lőrinc nagyon kevés gyermekverset írt, ha kötetnyi versével szeretnénk felkelteni a gyermekolvasók érdeklődését, óhatatlanul tágítani kell a "műfaji" határokat, a válogatás körét. Ezért került ebbe az új gyűjteménybe számos olyan vers (például a Tücsökzenéből, a Lóci-ciklusból és a műfordítások közül), amely felnőttekhez szól ugyan, de gyerekek számára is "megfogható" élmény lehet. A Tücsökzene önéletleírásának fiatalok számára is sokat mondó gyöngyszemei, a Mozdony, a Mézpergetés, a Falusi hangverseny, a Hörpentő és a Sokat tud az én kezem című versek. A falusi hangverseny eltáncolható szózenéjétől William Blake borzongatóan szép és szinte a magyar költészet faunájához tartozó A tigrisig széles világ tárul fel a lírai darabok nyomán. A kötet második részében olvasható műfordítások közül Christian Morgenstein Hintaszék az elhagyatott teraszon című verse, vagy az angol népdal, a Kakukk-nóta, netán a Goethe vers, a Talált kincs című egészen biztos, hogy nemcsak a gyermek-, de a felnőtt olvasókat is elvarázsolják majd. Javorniczky Nóra és Czigány Enikő színes rajzaival illusztrálják a klasszikus verseket.



Kérdezd
a könyvtárost!