Párizs a XX. században

A regény arról szól, milyen lesz Párizs a 20. század hatvanas éveiben. Verne lehangoló képet fest Franciaországról és fővárosáról: egy csaknem "tökéletes", de lélektelen kereskedelmi-ipari-tudományos-technikai civilizáció szürke freskóját rajzolja föl, ahol a haszontalan szakirodalom, a művészet közmegvetés tárgya. Főhőse, a fiatal Michel Dufrénoy antik latin versek fordításával országos pályázatot nyer - megalázó díja: egy szakácskönyv. A fiatalember mit sem törődve a társadalom leplezetlen ellenszenvével, saját "fölöslegességével", költői álmokat kerget. Csakhogy gyámja egy bankban juttatja álláshoz, ám rövidesen kiderül: teljességgel alkalmatlan bármilyen pénzügyi foglalatosság végzésére. Szerencséjére hamarosan rájön, többen vannak a magafajta hóbortos álmodozók, ósdi gondolkodású, irodalomszerető, művészetekért rajongó emberek. Szinte konspirálniuk kell, hogy régi-régi kiadású regényekhez hozzájuthassanak, hogy titokban festészetről, muzsikáról beszélgethessenek. Az élhetetlen Michel sorsa rosszra fordul: régi latintanára - tanítványok híján - állás nélkül marad, és unokájával, a szépséges Lucy-vel együtt ismeretlen helyre költözik; őt magát szintén elbocsátják a bankból. A regény végén az önkívületben bolyongó Micheltől búcsúzik az olvasó. A cselekmény azonban csak ürügy ahhoz, hogy Verne tudományosan megalapozott álmodó fantáziája tobzódhassék a jövő képeinek és kivált technikai részleteinek megrajzolásában. 1863 körül megálmodja a gyorsliftet, a telefaxot, a gázüzemű gépkocsit, a számítógépet, a fémszálas textíliát stb, mégis roppant lehangoló képet nyújt: egy lélektelen, csak az üzleti hasznot hajszoló, érzelmi és intellektuális téren sivár és közönyös, minden tekintetben központosított társadalom vízióját alkotja meg, ahol a fontos emberi és szellemi értékek helyét a puszta számítás, a rideg ésszerűség vette át.