A nehéz kétgarasos

Irodalomtörténeti tény, hogy a mese műfaja búvópatakként bukkan föl Móricz Zsigmond­ alkotói pályáján. A tízes évek elejéig, a Hét krajcár megjelenéséig, az első regények sikeréig, a munkásságának legbővebben termő ága a mese volt. Ebből nyújt igen bő ízelítőt a Majtényi Zoltán és Czine Mihály szerkesztette-gondozta gyűjteményes kötet. Az első ciklus (Mese a zöld füvön) darabjai históriai ihletésűek, mondafeldolgozások, mesés-regés történetek. A második ciklus (Vízimalom meg a molnárja) a folklorisztikus eredetű, a népmesei ihletésű, olykor balladás hangoltságú történetek, novellák gyűjteménye (pl. Fillentő, A nehéz kétgarasos, Hét krajcár, Kis Samu Jóska, Barbárok, Magyar virtus). Ez utóbbiak már átvezetnek Móricz realista novellisztikájának legsúlyosabb mondandójú válfajához, vérbeli remekléseihez, egyben példát mutatva arra a móriczi igazságra, hogy a valódi gyermekirodalom nem külön a gyermekek számára irt irodalom, hanem minden írói életmű legjava. Azután néhány idősebb kori írása, önéletrajzi ihletésű kisprózája a Légy jó mindhalálig moralitását és látásmódját idézi föl (A paszuj, Harmathy bácsi). Az utolsó egység, a Verses mesék a legkorábbi pályaszakasz eleven erejű, megkapó ritmikájú, színes nyelvezetű gyermekverseivel ismertet meg, melyet olyan munkák fémjeleznek, mint A török és a tehenek, Többet ésszel, mint erővel, Kismalac meg a farkasok vagy az Iciri-piciri. Móricz novellisztikus, anekdotikus, historizáló vagy folklór vétetésű, különböző időszakokban keletkezett meséi a világlátásban, valóságszemléletben és életérzésben egységesek, életes realizmusuk épp olyan aktuális és tanulságos, ahogy egész írásművészete. A kötetet Keresztes Dóra ízléses, megkapóan eredeti színes illusztrációi díszítik.