Fehér Agyar

Jack London hatalmas és igen egyenetlen színvonalú életművének egyik legszerencsésebb korszaka az alaszkai aranyásását követő időszak volt. A nagy élmény elsősorban állatregényekben és állatnovellákban "csapódott le" az írónál, ám ezek a művei - a Fehér Agyar mellett A vadon szava a legjelentősebb köztük - korántsem csupán izgalmas, érdekes állattörténetek. Jack London egyik nagy újítása, újdonsága bennük, hogy állatok sorsán keresztül úgy tudja történeteik hatalmas erejű irodalmi ábrázolását adni, hogy egyúttal állatai nem válnak sápatag szimbólumokká, megmaradnak "hiteles", igazi állatoknak. Fehér Agyar valódi farkas, "aki" kipróbálja, illetve "akivel" a sors kipróbáltatja az összes lehetséges életmódot: együtt él farkastestvéreivel kegyetlen-igazságos csorda­életet, lesz belőle mellőzött, kiközösített "magányos farkas", szolgálni kényszerül egy indián faluban kutyaként, miután indián gazdájától, Szürke Hódtól megszökött, befogják szán­húzó kutyának, megismerkedik a kutyák közt élő farkas "másságának" szenvedéseivel, sikeres, kegyetlen, "embertelen" küzdő kutya lesz belőle, végül olyan helyre, olyan gazdához kerül, aki mellett kihozhatja magából a legszebb, legnemesebb tulajdonságokat, azokat a jellemvonásokat, amelyekben mintegy egyesülnek a farkas és a kutya jellemének pozitívumai. A történet egyfelől izgalmas, kalandregényszerű alkotás, véres küzdelmekkel, szenvedélyekkel, kínokkal és diadalmakkal. Másfelől mélyen filozofikus, "farkasbőrbe bújtatott" antropológiai, nevelődési regény is. Szerzője egyszerre mutatkozik e művében remek kalandregényírónak és igazi nagy epikusnak.