Nyakigláb Apó + Kedves Ellenségem!

Nyakigláb Apó + Kedves Ellenségem!

Kiadás éve: 
1997
Oldalszám: 
356 p.
Méret: 
21 cm
Illusztráció: 

Az amerikai író - saját rajzaival illusztrált - két, levélregény formában megírt ifjúsági művét tartalmazza a kötet. A Nyakigláb Apó című történet hősnője az árvaházban nevelkedő Judy Abbott, akire felfigyel valaki, s a kitűnő szellemi képességekkel rendelkező, szorgalmas kislányt - tanulmányai költségét fedezve - kollégiumba küldi. Az idegen egyetlen kikötése: leveleket vár, rendszeres beszámolókat. Judy és a titokzatos jótevő között megindul a levélváltás; a tanulással eltöltött hónapok, a nyári vakáció élményei színes krónikákban jutnak el a rejtélyes személyhez - akiről a történet végén kiderül, hogy nem is olyan ismeretlen. A regény folytatásából - a felnőtt Judy és barátnője levelezéséből - megtudható, hogy az egykori árvalány révbe ért, boldog feleség, ám soha nem volt közömbös az emberi kiszolgáltatottsággal szemben. A történet másik szála a barátnő, Sallie McBride és a John Grier Otthon (az árvaház) orvosa között kibontakozó szerelem. Az olvasmányos, romantikus regények elsősorban a kamaszlányoknak ígérnek szép órákat.

Tudj meg többet a témáról: 
Idézetek: 

"Minél többet tanulmányozom a férfiakat, annál jobban megszilárdul az a meggyőződésem, hogy mindegyikben egy kölyök lakik, csak olyan nagyra nőtt, hogy már nem lehet elfenekelni."

"Rettenetes lehet, ha két embernek nincs egyforma humorérzéke. Azt hiszem, az ilyen szakadék áthidalhatatlan."



Kérdezd
a könyvtárost!