10. A Puskás

10. A Puskás

Kiadás éve: 
2021
Oldalszám: 
168 p.
Méret: 
29 cm
Illusztrátor: 
Illusztráció: 

Hatévnyi öldöklés után véget ért a második világháború. Ahogy korábban, a győztesek most is felosztották a világot. Az előző világégés után Magyarország területét, mint vesztes félét, rettenetesen felszabdalták. A második Világháború után pedig a világ kettéoszlott. A két külön világot egy „Vasfüggönynek” nevezett kígyózó drótkerítés választotta el egymástól. Míg nyugaton egy szabadabb világ bontakozott ki, addig a kerítés keleti oldalán a kommunizmusnak nevezett földi pokol uralkodott. A terror és a félelem idején azonban akad egy talpalatnyi (szó szerint) zöld terület, ahol a magyarok szabadnak érezhették magukat. Ott a teljesen reményvesztett embereknek volt még miben reménykedni. Ez a terület pedig nem más volt, mint a focipálya és az azt övező lelátó. A focipálya hősei, a magyar labdarúgók ontották a gólokat. Minden egyes győzelmük a megszállók és a kommunizmus feletti győzelem is volt egyúttal. A „futball atyáit”, az angol válogatottat csúnyán, 6:3-ra elverő legendás „Aranycsapat” tagjai közt a 10-es számú mezt viselte Puskás Ferenc, akiről a brazilok legendás játékosa, Pelé a következőt mondta: „ Ha a Holdon lenne foci, ott is ő lenne a legjobb.”

Ez a képregény a „futball legnagyobb varázslójáról”, Puskás Öcsiről, és az őt körülvevő embertelen világban való küzdelemről szól.

ISBN: 
9786156200204
Idézetek: 

„ A Puskás … és az egész világ azonnal tudja, kiről van szó. Kiről és miről. A fociról és sokkal többről is. Arról, hogy volt egyszer egy zseniális labdarúgó, aki emberek százmillióit kápráztatta el. Minden mozdulata, labdaérintése, kamaszos mosolya boldoggá tette rajongóit, mert az élet szépségét, az örök emberi nagyságot hirdette. Mi, magyarok csak úgy hívjuk őt: Öcsi. Ez a név sokkal többet jelent a Puskásnál, azt jelenti, hogy ő a miénk, hogy egy közülünk, miközben a legkülönb. Tehetsége és zseniális játéka vigasztalást jelentett számunkra a szovjet megszállás, a terror, a kommunista elnyomás időszakában.”

Schmidt Mária



Kérdezd
a könyvtárost!