Fény Sebestyén

Ez a funkció csak bejelentkezett felhasználóknak érhető el.

Bejelentkezés

Fény Sebestyén

Kiadás éve: 
2017
Oldalszám: 
85 p.
Méret: 
22 cm
Illusztrátor: 
Illusztráció: 

Kertész Erzsi fantáziadús történetében – Orosz Annabella ötletes, színes illusztrációinak kíséretében – tizenhárom fejezetben követhetjük nyomon a kedves, kíváncsi gépgyerek, Fény Sebestyén kalandjait, melyek a Föld nevű bolygón esnek meg vele. Főhősünk repülő csészealján megérkezve rögtön egy jelmezbálba csöppen, ahol második helyezést ér el a jelmezversenyen, pedig csak leváros palacsintát szeretne enni, mert a kozmikus üzenetfogadóktól azt hallotta, hogy ez az egyik leggyakrabban használt kifejezés a Földön, s ez felkeltette az érdeklődését. Összebarátkozik az első helyezést elért kisfiúval, akinek az anyukája aztán süt is neki lekváros palacsintát. Ilyen kellemes élmények után nem csoda, ha kedve szottyan más helyeket is felkeresni. Hol az ócskapiacra látogat el, hol galambokat etet a parkban, és itt találkozik először az érzelmek sokszínű világával is. A cirkuszból megszökött grizzly medvével való kalandja például a félelem érzését hozza el számára. Később elhatározza, hogy kihallgatja, miről beszélgetnek a föld alatt a gyökérzöldségek, és nagyon meglepődik, hogy milyen zajos népségre bukkan, majd hamarosan menekülnie kell, mert egy ürge Sebestyén fejét nézi hatalmas krumplinak. Aztán betéved egy könyvtárba, majd horgászok közé csöppen, s bizony sokszor nem érti a földlakókat, bár közben azt is megtudja, hogy a Földön a legfontosabb dolog a barátság. Egy éjjel találkozik a háztetőkön rénszarvasos szánnal landoló, testes, piros ruhás lénnyel, aki bevallja, hogy időnként bizony beszorul a kéménybe, s akinek segít az ajándékosztogatásban, majd miután az ócskapiacon sikerül eladnia egy befőttesüvegnyi csillagködöt, belépőjegyet vásárol a vidámparkba. Rácsodálkozik, hogy mennyi különböző munka létezik a Kékbolygón, néhányat ki is próbál, és kutyakozmetikusként óriási sikereket ér el… A szeretnivaló főhős fordulatos, humoros, igazán eredeti története minden bizonnyal belopja magát a kisiskolások szívébe.



Kérdezd
a könyvtárost!