Dániel András (1966)

A tarkabarka képeskönyv főhősei a kuflik. Kik is ők? „Nem is kifli. Nem is kukac.” Van köztük kövér, meg sovány, kicsi és nagy, és mindig jönnek-mennek, de nem tudni honnan hová. Mindig van náluk zsebásó, amivel szükség esetén kufliüreget tudnak maguknak ásni. A rét közepén álló Kupacban hét kufli lakik, akik hosszú, fárasztó vándorlás után kötöttek itt ki.

A szerző maga illusztrálta színpompás könyvét, melyben a kuflik újabb kalandjai elevenednek meg. Az elhagyatott rétet, ahol a hét kufli napjai nagyrészét heverészéssel tölti, elönti az özönvízszerű eső. Főhőseink egyre nagyobb aggodalommal figyelik, amint a kufliüregeket ellepi a víz.

Károly egy kevésbé figyelmes szemlélő számára nyúl, pedig ő lelke mélyén egy valódi kutya. Ebből a kettősségből fakadóan sehol nem találja a helyét, s nekünk, olvasóknak – akik a papír másik oldalán vannak – panaszkodja a sehová sem tartozásának történetét. Habár abban is néha elbizonytalanodik, van e valaki a másik oldalon, hiszen ő csak nagy fehérséget lát.

A közkedvelt kuflik ezúttal elhagyják a szárazföldet, s tengerre szállnak. Néhány kisebb pocsolyán átszökdécselve ugyanis egy tóval találják szemben magukat, és kitalálják, hogy kalóznak öltözve – mivel a kuflik mindig hordanak maguknál zseb-kalózfelszerelést – hajócsatát rendeznek. Sikerül is szerezniük két hajót, így már semmi sem állja útját egy jóízű, fröcskölős hajócsatának...

Dániel András ezzel a tartalmilag és formailag egyaránt ismét rendkívül eredeti kötettel izgalmas kalandra hívja ifjú olvasóit, méltán elnyerve Az Év Gyerekkönyve 2016 illusztrációs díját. Öt esztendős főhőse egyes szám első személyben meséli el nekünk, hogyan hagyta el a Fondorka Emília utcai óvodát, és állt liftes fiúnak a Le Pattant hotelben.

„Van valahol egy elhagyatott rét. Ezen a réten hét kufli lakik. Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics.” Ezen furcsa kis lények történeteit írja le a szerző a sorozatban, melyet saját rajzaival illusztrál. Az elhagyatott réten élő kuflik közül Valér és Fityirc nem tud aludni, mert a telihold ragyogása zavarja őket. Nem jut más eszükbe, minthogy lekapcsolják a holdat.

Egy borús téli reggelen Pofánka és Titusz elindulnak jóbogyót gyűjteni. Találkoznak az ötszemű bogyóőrrel, s miután megoldják a teljesen értelmetlen fejtörőt, teleszedhetik a szatyrukat piros bogyókkal. Ám amikor hazafelé tartanak, a behavazott hókupacok között nagyon nehezen találják meg a saját kuflikupacukat, hol egy hóteknősbe, hol pedig a hörcsög hógolyó gyűjteményébe botlanak.

„Arról nem volt szó, hogy ebben a könyvben óriások lesznek… Talán eltévedt?… Besétált valahogy, és most tanácstalanul áll ezen az üres oldalon.” Üde színfolt a gyermekkönyvek kínálatában ez a tartalmilag és formailag egyaránt igényes, ötletes, kedves, humoros, eredeti hangú történet.

Az eredeti hangú, szellemes, olvasmányos mesében Mátrainé Smorc Angéla hiába kéri kisfiát, Lalát, az nem hajlandó elpakolni a játékait. Az anyuka próbál segítséget kérni férjétől, aki éppen focimeccset néz, így nem jár sikerrel. A kék mezes csodacsatár csak akkor hajlandó tizenegyest lőni, ha az anyukája frissen sült pocokhallal várja a mérkőzés után.

Dániel András egy korábbi szellemes kötetéből – Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) – megismert szereplők térnek vissza, hogy újabb rövid, meghökkentő és humoros fordulatokban bővelkedő történetekkel szórakoztassák és gondolkodtassák el a gyerekeket és felnőtteket.



Kérdezd
a könyvtárost!